Információk


Electrooptic STRIX HYBRID éjjelátó és hőkamera egyben HD

3.512.850Ft

Megveszem:

A távcső nevét (STRIX) a bagolyalaku madarak gyűjtőnevéről kapta, mely már előrevetíti azt, hogy az igazi értékei akkor kezdenek el megmutatkozni, amikor az emberi szem képességei már kevésnek bizonyulnak. Tovább elemezve a modell megnevezését a Hybrid szó egyből felkelti az érdeklődést, hiszen napjainkban a technologia számos terén a Hybridek az éllovasok. Itt sincs ez másképp, ez az az eszköz egymagában ötvözi a hőkamera és a digitális éjjellátó nyújtotta technológiát, mely között gyakorlatilag egy egyszerű mozdulattal lehet változtatni. Minden pillanatban cask rajtunk múlik, hogy éppenséggel nagy hatótávolságú (>1000m) hőkamera keresőként, vagy pedig kisebb távolságu, de pontos éjjellátóként beazonosításra használjuk. Ezzel az eszközzel többé nem fog problémát jelenti az objektumok pontos felismerése, kizárhatóak az olyan nem kívánatos esetek, mint például a "pedig olyan volt a mozgása, mintha kan lett volna".

Elég cask ránézni a termékre, vagy éppenséggel a kezünkben tartan, egyből egyértelművé válik, hogy komoly munkára teremtették – ezt mind a robosztus formatervezése, mind pedig a teljes egészében fémötvözetből készült ház támasztja alá. Nem riad meg szélsőséges időjárási körülmények között sem, ezt garantálja az IPX6 vízállósági besorolás is.

Bekapcsoláskor (egy határozott mozdulat) a színes HD OLED 1024×768-as kijelző gondoskodik az élethű képek megjelenítéséről, mely igen ritkának mondható az ilyen árkategóriáju kameráknál. A hőkamera már a 384X288-as matricával is gyönyörű képet ad, de azoknak, akik itt is a maximumra törekednek és még a számok szintjén sem ismernek kompromisszumot, bátran ajánljuk a a 640x480-as változatot is.

Bármelyik hybrid modell mellett is dönt, biztosak vagyunk benne, hogy elegédett lesz és rövid időn belül az eszközből egy olyan igaz vadásztárs lesz, mely megnyitja a kaput egy magasabb dimenzióju vadászati élmény átéléséhez.

A termék mellé feltétlenül ajánljuk a Long range laser (IR-530-850) megvásárlását, melynek hatására az éjjellátó készülék hatékonysága is megsokszorozódik.

 

Kiemelendő:

Egymástól függetlenül programozható csatornák

WIFI kapcsolódási lehetőség (akár 100m távolsáról is)

GPS

Digitális iránytű

Digitális felvevő

Távolságmérő csatlakozási lehetőség

Digitális zoom (2x, 4x)

 

Leírás

Hőkamera csatorna

Éjjellátó csatorna

Szenzor

 Mikrobolométer TiO2, 17µм, 8…14 µм, 50 Hz

Színes CCD ½”, éjjel/nappal 50 Hz

Felbontás

384×288 (640×480)

752x582

Érzékenység

 

0.0005….30 000 lux

Optikai nagyítás

2.7X

3.4X

Digitális nagyítás

X2, X4

-

Objektív

F1.0/40 mm

F1.8/50 mm

Kijelző

Színes OLED 1024×768 pixel

Látómező

11º x 8º

12°

Észlelési távolság

1400m

400m (Е=0.005 lux)

Energiaellátás

Li-ion akkumlátor 2×18650

Üzemidő

8 óra

Vízállóság

IPX6

Méretek

175×120×80 mm

Súly

0.8 kg

Működési / tárolási hőmérséklet

-20˚С…+50˚С